Hirdetések

Az Egységes Alapkiképzési Programot sikeres vizsgával befejező állomány 158 tagja tett esküt csütörtökön a Salgótarján Fő terén tartott ünnepségen. Polyák András ezredes, a HM területvédelmi erők parancsnokságának parancsnokhelyettese beszédében elmondta: a Magyar Honvédség 2022 szeptemberében bevezetett Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programja a haderőfejlesztést, az új ismereteket biztosítja.

Hirdetések

Az ezredes a program céljának nevezte, hogy a honvédséghez bevonuló hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány alapkiképzését egységes célkitűzés, követelményrendszer és módszerek alapján hajtsák végre, ezzel is biztosítva a haderőfejlesztést, a modernizációs program keretében megvalósuló új technikai eszközök és új harceljárásmódok alkalmazásához szükséges ismereteket.

Elmondta, a most esküt tett, március 13-án bevonult állományt hét helyszínen, Gödöllő, Várpalota, Kaposvár, Székesfehérvár, Debrecen, Győr, Szombathely helyőrségeiben készítették fel.

Salgótarjánban csütörtökön 158-an tettek esküt, 75-en vállaltak hivatásos vagy szerződéses jogviszonnyal további katonai szolgálatot – közölte Polyák András.

A rendezvényt az MH 3. Területvédelmi Ezred szervezte a katonai hagyományok szerint. A már délelőtt lezárt téren az ünnepség térzenével kezdődött, majd a Magyar Honvédség meghívott katonai szervezetei és katonai hagyományőrző csoportok tartottak bemutatókat a honfoglalás korától a második világháborúig, megidézve többek között Drégelypalánk hős várvédőit vagy az 1848-49-es szabadságharc magyar tüzéreit.

A szomszédos Förster Kálmán téren Gidrán páncélozott harcjárművet, Unimog tűzszerész járművet, Polaris és HMMWV terepjárókat, tűzszerész robotot, kézifegyvereket nézhettek meg az érdeklődők.

Forrás: MTI