Hirdetések

E héttől már fogadja a gyerekeket a karancslapujtői bölcsőde. A Salgótarjánhoz közeli falu mikrotérségi központként működve több közfeladatot is ellát, amellyel hozzájárul a környéken lakók életminőségének magasabbá válásához – közölte a térség országgyűlési képviselője.

Hirdetések

Balla Mihály szerint a több mint kétezer fős település vezetése az elmúlt évtizedben szinte minden olyan pályázati lehetőséggel élni tudott, amely garantálhatja a helyiek életkörülményeinek javulását. A honatya a Megafon rádióban arról beszélt: Karancslapujtőn ipari park működik, az ott dolgozó szülők számára fontos, hogy gyermekük napközbeni ellátása korszerű és biztonságos legyen, és azoknak is fontossá vált az új intézmény, akik eddig csak tervezték, hogy szülés után ismét munkába állnának.

Minden elemében új bölcsőde nyílt meg ezen a héten Karancslapujtőn. (fotó: Karancslapujtő Község Önkormányzata)

Karancslapujtő polgármestere az országgyűlési képviselő szavait erősítve azt is elmondta a balassagyarmati rádióban, hogy a szülőket segítve nem is kérnek sok pénzt a napközbeni ellátásért. Baksa Sándor úgy fogalmazott:

A gyerekekre szakemberek vigyáznak, és enni is kapnak, és mindezért összesen alig több mint ezer forintot kell fizetni egy napra, vagyis egy hónapban kevesebb mint harmincezer forint a bölcsődei ellátás ára Karancslapujtőn.

Hozzátette: mindezért korszerű és jól felszerelt bölcsődét kapnak a szülők, amire máris nagy a kereslet, ugyanis két csoporttal, huszonegy gyermekkel kezdte meg működését az új intézmény.