Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységével ismerkedtek meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar hallgatói.

Hirdetések

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar első éves, nappali tagozatos tanulói látogattak el Balassagyarmatra 2023. május 17-én, ahol a városháza dísztermében dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, vármegyei rendőrfőkapitány köszöntötte a közel 40 hallgatót. A megnyitót követően Zahorecz Sándor rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tartott előadást a rendőrfőkapitányság tevékenységéről, felépítéséről, majd a Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának és Tevékenység-irányítási Központjának vezetői mutatták be szakterületüket. A városházán megtartott előadásokat Belovai Róbert rendőr alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője zárta, aki vázolta az általa irányított szervezet munkáját.

Fotók: police.hu

Az előadásokat követően a Balassagyarmati Rendőrkapitányság udvarán a kadétok megismerkedhettek a rendőrség felszereléseivel, technikai eszközeivel, és lovas, illetve kutyás bemutatót tekinthettek meg, valamint a vállalkozó kedvűek a gyakorlatban is kipróbálhatták a Rendészeti Igazgatóság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Támogató Alosztály felszereléseit.

Hirdetések