Márianosztra, 2023. május 23. A százötvenmillió forintból létesült márianosztrai zarándokszállás az átadás napján, 2023. május 23-án. MTI/Komka Péter
Hirdetések

Százötvenmillió millió forintból létesült szálláshely zarándokoknak Márianosztrán.

Hirdetések

Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért feleős helyettes államtitkára kedden az átadón elmondta:

Egy zarándoklat mindig több egy hétköznapi kirándulásnál, hiszen összeköti a természetet a természetfelettivel, összeköti a teremtett világban járót a világ teremtőjével. Egy szálláshely mindig a vendégvárásról is szól, és kifejezi, hogy érdemes ide ellátogatni, van miért és van kihez vendégként érkezni.

– fűzte hozzá.

Sölch Gellért azt mondta, hogy Magyarországon a turizmus jelentősen visszaerősödött a koronavírus-járvány után. Hozzátette, most a háborús időkben azon dolgozik a kormány, hogy ezt a visszaerősödést megvédje a jövőben is.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára arról beszélt, kíváncsiságból utánanézett, lehet-e a környéken szállást foglalni a hétvégére, de nem lehetett. Hozzátette, fontos, hogy legyenek itt is szálláslehetőségek, mert csak akkor jönnek a turisták erre a gyönyörű vidékre.

Forrás: MTi