Majdnem 26 milliárd korona a cseh nyugdíjrendszer hiánya az első negyedévben
Mintegy 25,7 milliárd koronás (2294,05 mld forint) hiánnyal zárta az első negyedévet a cseh nyugdíjrendszer – közölte a cseh pénzügyminisztérium…
Mintegy 25,7 milliárd koronás (2294,05 mld forint) hiánnyal zárta az első negyedévet a cseh nyugdíjrendszer – közölte a cseh pénzügyminisztérium…
Most már azt is tudjuk, hogy a belváros térkövei fahéj színűek, ehhez csak az egyik barkács szakáruház honlapját kellett megnézni.…
Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest – áll az…
A „Zenthe Nyár” Nógrád megye egyetlen és a térség legnagyobb nyári, szabadtéri színházi fesztiválja, melynek célja, hogy közönsége részére kiemelten…
A korábbi bejelentésnek megfelelően májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások…
A rengeteg érdekes program mellett a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság bemutatóját is megtekinthették az érdeklődők Szécsényben, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
A Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület közösségi oldalán osztotta meg, hogy 2023.04.29-én szombaton 15:53 órakor kaptak jelzést arról, hogy egy kocsibeálló…
A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2023. május 2. és 5. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket: A…
Változékony lesz az időjárás május első hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, és…
A 2023. április 30-án Berkenyén lejátszott Bánk-Dalnoki LA – Kecskeméti TE II. mérkőzés eredménye: 0:2 (0:2) A 2022/2023-as MLSZ NB…