Hirdetések

Élénk belső viták után lemondott több önkormányzati képviselő Nagylócon, most pedig a polgármester is követi őket. Szalai Gábor egyelőre tisztázatlan okból távozik helyéről, de információnk szerint korábban állami szervek vizsgálódtak a helyszínen egyes vélt pénzügyi visszaélések miatt. Szalai Gábor polgármester néhány hete a Megafon rádióban még bizakodó volt, és a munka folytatásáról beszélt.

Exkluzív interjút adott Nagylóc polgármestere a Nógrád vármegyei Megafon rádiónak nemrégiben arról, hogy szerinte miért mondtak le sorra a falu választott önkormányzati képviselői, és ő maga miért marad a helyén. A válaszokból mégsem derültek ki olyan konkrétumok, amik alapján egyértelműen azonosítható lett volna a konfliktusok forrása.

Maguk a lemondott önkormányzati képviselők sem voltak hajlandók ennél tovább menni, az általunk megkeresett érintettek csak úgy voltak hajlandók nyilatkozni, ha nem kerül nyilvánosságra a nevük. A már távozottak elmondása alapján Szalai Gábor polgármesterrel ellehetetlenült a közös munka, sem stílusa, sem módszerei nem szolgálták az együttműködést. Az egyik ex-képviselő szerint nem fogadható el normálisként az, ha bármit akarnak a képviselők, kizárólag a polgármester akarata érvényesül.

Szalai Gábor a Megafonnak adott interjúban ezt alátámasztóan nyilatkozott:

Ez az én hibám, miattam jutottunk ebbe a helyzetbe! A falu jelenlegi működésében és a jövőbeni kérdésekben nagy volt a feszültség köztünk és nem volt meg az összhang. Sajnos, én annyira szélsőségesen makacsul és arrogánsan álltam a megoldási módszerekhez, amik végül sértették a testületi tagok személyét, hírnevét és mindenét.

A polgármester akkor azt is igyekezett hozzátenni, hogy mindössze egy belső konfliktusról szól a képviselők távozása.

Nincs semmiféle Machiavelli nagy összeesküvés, itt egy belső feszültség, egy belső probléma volt, amit aztán nem tudtunk megoldani és ez a kiválás megtörtént.

Szalai Gábor a május 17-én adott rádióinterjúban még azt mondta: a jövőben neki kell változtatnia, a belépő új önkormányzati képviselőkkel új alapokra kell helyeznie a kapcsolatot – vélte a polgármester.

Július 4-i értesülésünk szerint Szalai lemondott polgármesteri tisztségéről. Úgy tudjuk, a Belügyminisztérium, valamint foglalkoztatási szervek is vizsgálódtak Nagylócon vélt pénzügyi visszaélések miatt.