default
Hirdetések

Balassagyarmat kedvelt cipészmestere és Magyarország elismert Nógrád vármegyei születésű dudása is emlékhelyet kap a város újjáépülő parkjában. Az évtizedekig hányattatott sorsú kis közterület a városközpont kapuja lesz, a közelmúltban kialakított Civitas Fortissima tér építészeti jegyei is felfedezhetők lesznek rajta.

Hirdetések

Alig tudott megélni kis keresetéből Gregori József, segélyért fordult a város vezetőihez 1971-ben, akiktől aztán havonta 133 forintot kapott 300 forintnyi jövedelme mellé. Az öreg mester ekkor már csak cipőfoltozást és sarokjavítást vállalt, de mindent a vevők megelégedésére. Balassagyarmat városi tanácsa ötven évig tartó szolgálatáért 1974-ben elismerő oklevelet adományozott neki. Háza a mai Széchenyi és Rákóczi utcák sarkán állt, cipészműhelye is ott volt. A rossz állapotú épületet 1975-ben történt halála után a város lebontatta, helyére parkot alakított ki, amit a köznyelv Gregori Parkként emlegetett, de sosem vált hivatalos elnevezéssé.

A helyet évek óta szinte senki sem járta, gondozatlan zöldfelületén túlburjánzott bokrok voltak. A városi önkormányzat megbízásából most építik újjá a területet, amely az átadást követően a cipészmesternek is emléket állít majd.

Az újjáépülő balassagyarmati park 2023. július 7-én. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

A város puritán életű mestere mellett a tereskei dudás alakja is megjelenik a parkban: Pál István dudás, a Népművészet Mestere és a Magyar Kultúra Lovagja szoborként fogja hirdetni a népzene halhatatlanságát. Pál Pista bácsi 2015-ben hunyt el Balassagyarmaton, az utolsó percig vallotta, hogy az ő dolga annak a zenei örökségnek az átadása, amit pásztorkodása idején sajátított el.

A tervek szerint ez a hely lesz a magyar népzene parkja is, ahol különleges időszakokban felcsendülnek majd az ismert magyar dallamok is.

A parképítő munkákkal várhatón augusztusban végeznek.