Hirdetések

Több érvet is felsorolt Balassagyarmat polgármestere a mellett, amiért meg kell tartani a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti vasútvonalat, de erről már az állami vasúttársaság is tud, sőt, még az illetékes miniszter is ismeri a célokat. Ennek ellenére ma kihirdették: többek között ezen a vonalon sem lesz augusztustól személyszállítás.

Vasúti körből szivárgott ki először, hogy országszerte összesen tíz vasúti vonalszakaszon leállítják a személyszállítást, mert kihasználatlanul, sokszor üresen közlekednek a vonatok. Később már több hírportálon is megjelent, hogy a tömegközlekedést szervező MÁV és a Volánbusz is gondban van, mert nincs elég munkatársa a vonatok és a buszok üzemeltetéséhez.

Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere szerint bármilyen oka is van egy ilyen hírnek, furcsa, hogy a vasúti szakemberek meg akarják szüntetni a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti személyszállítást. A városi televízió ma délutáni adásában a városvezető egészen pontosan azt mondta:

Felettébb érdekes MÁV gondolkodásra vall, hogy több száz millió forintos beruházás után, annak elkészültekor (augusztus 1-jén – a szerk.) bezárják a vonalat. Tehát ez az agyrém kategóriája. Jól mutatja ez a MÁV-Start szakmai következetességét.

– ezzel arra célzott Csach, hogy éppen ezen a napon is dolgoznak a Balassagyarmat – Ipolytarnóc közötti, korábban árvíz miatt alámosott vasúti pálya helyreállításán, amely ismerete szerint több százmilliós költséget emészt fel.

A polgármester kiemelte, hogy az építési és közlekedési miniszter korábban arról beszélt, hogy felhívja a saját kormánya figyelmét is a hazai kötött pályás közlekedésben rejlő jövőre. Csach állítása szerint Lázár János azt mondta: a magyarországi gépgyártás fellendítésének egyik alapja lehet, ha a mellékvonalakra itthon készülnek motorok az egyes vonatokba.

Azonban Balassagyarmat vezetője szerint elvi okból sem ajánlott meglépni a bejelentett intézkedést. Úgy véli, hogy

Nem szabad a Trianon utáni megmaradt határkapcsolatokat megszüntetni. A tíz vasútvonal közül ez az egyetlen, amelyik meglévő vasútkapcsolattal rendelkezik a határon túlra, mert ez orvosolhatatlanul újabb csonkulást okoz a Kárpát-medencében. Ráadásul itt már egyeztetések folynak a szlovák vasúttársaság és a MÁV között a nemzetközi személyszállítási menetrend újraindítására.
Balassagyarmat polgármestere levelet írt az építési és közlekedési miniszternek. (kép: fb.com)

Csach Gábor azt is hozzátette: mindezt Lázár János is tudja, mert néhány hete tőle kapott megerősítő levelet négy térségi polgármester, akiknek június elején reagált az ezzel kapcsolatos felvetésekre.

A balassagyarmati polgármester napközben hivatalos levelet is írt az építési és közlekedési miniszternek, amiben mindezt összefoglalva ismerteti Lázár Jánossal és arra kéri őt, hogy a nógrádi térségben ne szüntessék meg még ideiglenesen sem a vasúti személyszállítást.