A salgótarjáni nyomozók elfogták és őrizetbe vették azt a két helybeli férfit, akik az elmúlt időszakban számos helyre törtek be a vármegyeszékhely területén és a kutyaóltól kezdve a sörpad garnitúrákig mindent elloptak.

A lopássorozatot a két 19 éves elkövető augusztus 17-e és 18-a között kezdte meg Salgótarjánban, amikor egy bérelt parkolóban álló tehergépjárműből a saru és a kábel elvágásával egy akkumulátort lopott el és ezzel 80.000 forint kárt okozott a sértettnek. Ezt követően a terheltek augusztus 21-ről 22-re virradóan egy lakóház udvarára mentek be, ahonnan 90.000 forint értékű alufelnivel távoztak, majd augusztus végén egy hétvégi házból loptak el különböző használati eszközöket, valamint kertészeti műszaki eszközöket, közel 200.000 forint értékben.

A bűnlajstromot a két férfi tovább bővítette azzal, hogy augusztus vége és szeptember eleje között hárommillió forintnyi, összesen 40 garnitúra sörpadot ellopott úgy, hogy egy telephely udvarán lévő konténer ajtajáról lefeszítették a lakatot, majd abból az éj leple alatt – 3-4 darabonként – hordták ki és vitték el a padokat és az asztalokat. A két fiatal szeptember 7-én sem aludt, először egy telephelyre mentek be, ahonnan egy állatvédő egyesület tulajdonát képező kutyaólat vittek magukkal, majd egy üzem ajtaját feszítették fel és onnan félmillió forint értékű tetőlécet, valamint elektromos szerszámgépeket loptak el.

A salgótarjáni nyomozók a 19 éves fiatalokat a napokban elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A két terhelt a lopásból származó értékeket – a jelenlegi adatok alapján – több helybeli lakosnak értékesítette, akik közül egy férfit a nyomozók pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Nála a hatóság tagjai a bűncselekmény elkövetéséből származó értékek egy részét megtalálták.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetőeljárás során vizsgálja további személyeknek a bűncselekményekben való részvételét is.

Fotók: police.hu

Hirdetések