Hirdetések

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett miatt folytat eljárást egy 30, és egy 50 éves salgótarjáni lakos ellen. A két férfi december 6-án, kora délután várakozott Salgótarjánban, a Hősök úton az egyik buszmegállóban, amikor felfigyeltek az arra haladó idős, és szemmel láthatóan beteg ismerősükre. Odaléptek hozzá és az 50 éves elkövető vélt tartozását követelte rajta, mivel tudta, hogy éppen aznap kapott pénzt. Nemleges választ kapott, ezért benyúlt a védekezésre képtelen, a jogellenes cselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi zsebébe és onnan 15.000 forintot vett ki, majd társával együtt sietősen eltávoztak.

A nyomozók a beszerzett információk alapján rövid időn belül elfogták a két elkövetőt, akiket a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállítottak és kifosztás bűntett miatt kihallgattak. Az 50 éves gyanúsítottnál a rendőrök az elvett pénzből 12.500 forintot megtaláltak, amit lefoglaltak.