A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki ismerőse védelmére akart kelni, eközben megvert egy helybeli lakost.

A vádirat szerint a vádlott 2023. április 30-án este a helyi bisztróban megtudta, hogy délután ott szóban, majd később a közösségi médiában is becsmérelte a pultosnőt. Előbb telefonon szólalkozott össze a délutáni vendéggel, majd személyesen is elégtételt akart kérni, ezért elgyalogolt a sértett házához.

A sértett kiment a ház elé, és tartva az indulatos látogató támadásától, felé fújt paprika spray-jel. A vádlottnak sikerült elhajolnia, ezután ököllel arcon ütötte a sértettet, majd a földre került férfit belökte a járda melletti árokba.

A nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozása és a kirívóan közösségellenes magatartása miatt az ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétségének elkövetésével vádolta meg a férfit. Vádiratában próbára bocsátás alkalmazását és a 131.701 forint bűnügyi költség megfizetését kérte vele szemben.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Hirdetések
Hirdetések