Véget ért a balassagyarmati polgármester által indított internetes szavazás, amelyben a válaszadók a városi kórházi ellátás minőségét ítélhették meg. A közönség szerint egy-két év alatt jelentősen romlott a színvonal. Különösen érdekes látni azt, hogy az egészségügyi dolgozók szerint rossz a hangulat az intézet falain belül.

Nem működik a szülészet, csak részlegesen érhetők el traumatológiai szolgáltatások – az utóbbi hónap rossz hírei azoknak, akik Balassagyarmaton szeretnék világra hozni gyermeküket vagy különböző baleseti sebészeti beavatkozásokra várnak. A Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet különösen rossz megítélésűvé vált a szűkülő szolgáltatási paletta és az egyre fogyatkozó szakemberek miatt.

A válaszadók többsége szerint „korrekció” szükséges a balassagyarmati kórházban. (grafika: fb.com)

A páciensek eddig alig tudhattak a kórház belső ügyeiről, pedig folyamatos feszültségek között működik az intézet – ezt már a tegnap közzétett felmérés eredménye is nyíltan mutatja, amelyet Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere publikált. Az anonim kutatásban az látható, hogy a helyi egészségügyi dolgozók megítélése szerint is az átlagosnál rosszabb hangulatban kell dolgozniuk, ami a teljes, 1930 főből álló válaszadói kör 41%-a szerint vezetői alkalmatlanságot bizonyít és csak másodsorban van a teljes rendszerben kódolva a probléma forrása.

A balassagyarmati polgármester nyílt felmérésének eredménye a városi kórház működéséről. (grafika: fb.com)

A szokatlan és nyílt városi kutatásról a kórházigazgatót is kérdezte az ipolyinfo.com. Tóth Judit, a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet vezetője mindössze annyit mondott, hogy nem kívánja kommentálni az eredményeket, egyébként pedig csütörtökön belső szakmai körben fog bejelentést tenni Balassagyarmaton.

Hirdetések
Hirdetések