Hirdetések

Kis Károly a Balassagyarmati SE volt vezetőedzője lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC trénere.

A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a tapasztalt tréner megbízatása két és fél évre szól. Kis elmondta, ahhoz, hogy kitöltse a szerződését, meg kell felelni az elvárásoknak.

Elsőként az az alap, hogy a csapatnak bent kell maradnia az NB II-ben. Utána pedig nem szabad még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Örülök, hogy hosszabb távra kaptam lehetőséget.

– fejtette ki.

A Tiszakécske legutóbb október 1-jén győzött a bajnokságban, azóta négy döntetlen és három vereség volt a mérlege, így a tabella 15. helyén tölti a téli szünetet. November 5-én Vas László vezetőedző lemondott, azóta megbízott edzőként Toldi Gábor irányította a csapatot.

Kis Károly korábban dolgozott vezetőedzőként a Paks, a Balassagyarmat, a Szolnoki MÁV FC, a Salgótarján és a Vasas együttesénél is, legutóbb pedig az FC Ajka trénere volt. A Paks bajnoki ezüstérmet és Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a vezetésével.