Hirdetések

A Legbátrabb Város napján, 2024. január 29-én a szokásoknak megfelelően megkoszorúzták a csehkiverés hőseinek nevét felsoroló emléktáblát a balassagyarmati Városháza Madách utcai falánál. A ceremónián minden évben változó arányban és mennyiségben, de ott voltak az aktív politikai pártok is, amelyek képviselői jelenlétükkel deklarálták, hogy az egykori gyarmatiak tette – a politikai nézeteik ellenére is – tiszteletre méltó és elismerendő, mert a város és a haza védelmére fogtak össze, méghozzá brutális sikerrel. Egészen eddig volt így.

Hirdetések

Úgy tűnik, lassan valóban megszűnik a demokrácia. Balassagyarmaton egészen biztosan így lesz, magabiztos léptekkel, önként vonul a város politikai elitje a nyaktiló felé. Pedig a baloldali pártoknak szükségük sem lesz rá, mert ma is tetszhalott állapotban vannak. A Magyar Szocialista Párt (MSZP), amelynek vérét a Demokratikus Koalíció (DK) szívta ki, utolsó erejével még megpróbált legalább elnöki székében fiatalítani, de tettek nem követték a változást. A DK négy év alatt egyszer próbált meg közösségéhez beszélni helyi ügyben, de akkor is súlyos tévedésekkel. Szedlák Sándor elnök múlt nyáron szállt be vasúti ügyekbe, ám felkészületlensége először mosolyt, aztán szánalmat váltott ki. A Momentum 2019-ben azt ígérte, hogy a megye egészségügyi fejlődéséért fog dolgozni, aztán ők voltak az elsők, akik csendben hagytak elmenni éveket munka nélkül. A Jobbik, ami már akkor is csak nevében létezett, mára tényleg hat darab betű maradt, semmit sem tudunk róluk. És van még valami, ami se nem mozgalom, se nem párt: a Mindenki Magyarországa, ami legalább egyszer-egyszer megpróbál politikai erőként tetszelegni: delegál tévéműsorba jobboldali szakértőt, aztán megígéri, hogy rendszeresen publikál a nyilvánosság számára, és felhív arra, hogy tegyünk úgy, mint ha az ország állampolgárai lennénk. Ugyanők mondják azt is, ennyi volt, az ellenzéki pártok tagjai csak haszonlesők, statiszták, a választók pedig érdektelenek.

Állítólag, így néz ki egy baloldali összefogás Balassagyarmaton, amelynek tagjai formálisan is alig találkoznak egymással, csak az önkormányzati bizottsági ülések és képviselő-testületi ülések szabályai fogják össze őket – amennyiben van kedvük bejárni dolgozni.

A KDNP koszorúja a várost megmentők tiszteletére emelt emléktáblánál Balassagyarmaton, a Madách utcában 2024. január 29-én. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

Az idei Civitas Fortissima megemlékezés koszorúzásán a baloldali pártok már ott sem voltak. Helyettük a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület nevű csoport két képviselővel állt ki, és kész. Felhívtam telefonon a magát legnagyobbnak és legerősebbnek mondó Demokratikus Koalíció helyi elnökét, hogy megtudjam, mi történt. Azt a választ kaptam, hogy idén úgy döntöttek a pártok, hogy nem ciciznek külön koszorúkkal, csak így, egyesületként tisztelegnek. Aztán azt is megkérdeztem, hogy ugye, lesz miről beszélgetnünk a választási kampányban, amikor a helyi média részéről keresni fogom. Mire a válasz ez volt: még meggondolom.

A koszorút lassan az ő emlékükre kell elhelyezni.