A Szécsényi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást agy 38 éves férfi ellen, aki egy étterem öltözőjébe belopódzva akart értékeket elvinni.

A mátraverebélyi férfi február 1-én délelőtt az egyik, Szécsény főutján lévő vendéglátóhely teherszállításra és személyzeti bejárásra használt hátsó udvarán keresztül bejutott az étterem dolgozóinak öltözőjébe, amit nem zártak le, és az alkalmazottak ruháiban kutakodva többüket meglopta. Volt, akinek a pénztárcájából 8000 forintot emelt ki, de valakinek az egész táskáját – benne némi pénzzel és személyes iratokkal – magához vette, és így próbált az érkezési útvonalán feltűnés nélkül távozni, de nem járt sikerrel. Az öltözőajtóban összefutott az étterem egyik férfi alkalmazottjával, akinek feltűnt az ismeretlen ember, és még inkább a kezében lévő női táska, amelyet fölismert, hogy az a kolléganője tulajdona. A markos éttermi alkalmazott visszatartotta a tolvajt a járőrök megérkezéséig, akik a 38 éves mátraverebélyi férfit elfogták, és előállították a Szécsényi Rendőrkapitányságra.

A lopott értékeket tulajdonosaik maradéktalanul visszakapták.

Hirdetések