Két huszonéves hevesi férfi ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint a 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési oldalon olyan termékeket kínált eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkezett, célja csak a hirdetésekre jelentkezők megkárosítása volt – írták a közleményben.

A férfi eleinte álprofilokat létrehozva pár ezer forintos játékkontrollereket és egyéb használati cikkeket hirdetett meg, azokért előre utalással lehetett fizetni, de gyakran csak a postaköltséget kérte el, az utalások után pedig eltűnt áldozatai elől.

Mivel egy ideig nem került a hatóságok látókörébe, egyre magasabb, de még mindig igen vonzó árakon hirdette meg a fiktív termékeket, a nem létező elektromos szerszámgépekre és azok tartozékaira feladott hirdetésekkel már több tízezer forintot keresett naponta.

A csalásokhoz egy hónapra segítségül hívta 24 éves ismerősét is, aki beleegyezett abba, hogy az ő számlaszámát adják meg a vevőknek, majd a beérkező összegeket úgy adta át a csalónak, hogy tudott azok bűnös eredetéről.

A csaló 290 áldozatot szedett, mielőtt a rendőrség beazonosította és elfogta. 2022. május 4-én házi őrizetbe került, ahonnan 15 nappal később ugyan megszökött, de két nap múlva ismét elfogták és letartóztatásba került.

A vádlott az egyenként viszonylag kis összegű csalásokkal mintegy 3 millió forintot zsebelt be.

A 23 éves férfit a Balassagyarmati Járási Ügyészség 290 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalással, valamint fogolyszökés vétségével vádolja, míg 24 éves társának pénzmosás miatt kell felelnie. Az ügyészség a szélhámossal szemben fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, míg büntetlen előéletű társával szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

Hirdetések
Hirdetések