Hirdetések

Véget ért a három napos amatőr színjátszó fesztivál Balassagyarmaton, amin egy három tagú szakmai zsűri díjazta a kiemelkedő darabokat. Idén a budapesti Trainingspot Társulat vihette haza az aranyszobrot a 39. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokról.

A társulat az idei fesztiválra egy saját írású darabbal készült. A rákos betegségébe beletörődő egykori feleség és exférjének tragikomikus évődése, az elszalasztott gyermekvállalás, valamint a felelősség és a megbocsátás témakörei keltették fel a zsűri figyelmét annyira, hogy végül aranyszobrot érdemelt a Trainingspot. A három szereplőből álló csapat a hétköznapi történetbe Tóth Gabi énekesnőt is beleírta, akinek a temetésen kellett volna fellépnie. A történet a végső búcsúztatásig nem jutott el, így ma még rejtély, sikerült-e meggyőzni a művésznőt a különös koncertről.

A fesztiválon több díjat is kiosztottak. Megnevezték az esemény legjobb női és férfi színészét, valamint a legjobb rendezőt is díjazták. Regős János, Vidnyánszki Attila és Perényi Balázs kitartó munkáját követően íme az eredmény:

(fotó: Farkas Dániel/Mikszáth Kálmán Művelődési Központ)

A legjobb férfi előadó a bajai Bajzák Valentin lett, aki megosztva kapta ezt az elismerést Boda Tiborral, a Trainingspot Társulat főszereplőjével. A legjobb női előadó is a Trainingspot tagja, Manyasz Erika.

A legjobb rendező a bajai Rábl Színpad és zenei Közösség rendezője, Dely Géza lett.

Rendezői különdíjban részesült Fábián Péter, a Győri Rév Színház író-rendezője.

Idén először a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ különdíjat is kiadott, amit A félőlény előadásáért kapta a kassai KGSZT.