A Greenpeace munkatársai Salgótarjánban vizsgálódva tapasztalták azt, hogy egy használt akkumulátorokat feldolgozó üzem telephelyéről mérgező szennyezés jutott ki a közeli patakba. Az érintett cég közleményben utasította vissza a vádakat és jogi lépéseket tesz az ügyben.

Az élővilágot és benne az emberi életet is veszélyeztető vinil-klorid jelenlétét bizonyította a Greenpeace nevű nemzetközi környezetvédelmi civil szervezet salgótarjáni mérésekor. A társaság közölte, hogy a szennyezés arról a telephelyről származik, ahol elhasznált akkumulátorok feldogozását végzik, hozzátéve, hogy tudják, ilyen szennyezés nem keletkezhet abból a tevékenységből. Egyelőre nem tudható, mi okozta a mérgező anyag terjedését.

Az érintett Éltex KFT. közleménye szerint alaptalan gyanúsítás az, hogy az anyag tőlük származik. Azt írták:

Március 18 – án a Katasztrófavédelmi hatóság mintavételi laborja is járt a helyszínen.
A szennyezés befolyási pontja lokalizálható, a szomszéd telephelyről a volt Salak gyűjtő, osztályozó területről a csapadékvízzel mosódik a vastartalmú vegyület a Salgó patakba.
A Salgó- patak pedig végig folyik a salgótarjáni telepünkön .
Cégünk nem bont, nem dolgoz fel akkumulátort, vagy akkumulátor hulladékot Salgótarjánban.
A szennyezés határozottan nem az Éltex Kft. tevékenységének a következménye, így azokkal a médiafelületekkel szemben, ahol megjelent a cikk és továbbra is valótlanságot állítanak az Éltex vállalattal kapcsolatban sajtó helyreigazítási pert kezdeményezünk azonnal!

Hozzátették: mindenféle hatósági vizsgálatban partnerek, és kezdeményezték a katasztrófavédelemnél is az eset mielőbbi tisztázását.

Hirdetések