Hirdetések

Rétsági csoport nyerte el a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó Nógrád vármegyei bemutatójának arany minősítését. A balassagyarmati rendezvényen idén 9 csoport lépett fel, telt ház előtt a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

A Rétsági Általános Iskola Gyöngyöcskék társulat előadását ítélte a zsűri a legjobbnak 2024-ben Nógrádban – közölte az ipolyinfo.com szerkesztőségével a rendezvény szervezője. Jakus Juli ismertette: napközben 9 csoport 100 gyermekszínjátszója lépett színpadra, akiket Dolmány Mária és Pátkai Mónika drámapedagógusok értékeltek. Az Arany minősítést elért rétsági csoport A kevély kiskakas című darabjukkal, a Fontányi Andrea által átdolgozott és rendezett, Kormos István verses meséjéből készült produkcióval aratta a legnagyobb sikert.

A Gyöngyöcskék ezzel együtt bejutottak az országos döntőbe is. Május 12-én Budapesten képviselik előadásukkal Nógrád vármegyét.