Hirdetések

Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszikírta az ujszo.com

Információk szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani.

A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.

A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták. A parlament ülését felfüggesztették