Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.

A kormány által indított program keretében igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel – ismertették a közleményben.

Emlékeztettek: az október 9-éig tartó pályázat negyedik eleme a Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programnak.

A 13 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek hívhattak le támogatást; a továbbiakban pedig a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

A turizmus ágazat digitalizációjának további erősítése érdekében a jelentkezést minimális adminisztráció mellett az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben ügyfélszolgálat is segíti őket.

A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon.

Hirdetések