Több, mint 6 milliárd forintos szennyvízelvezetés, és tisztítás projekt fog megvalósulni Nyugat-Nógrádban – mondta Bánk polgármestere a projekt nyitórendezvényén.

Torma Andrea kifejtette: a beruházás 3 település érint, köztük Bánkot, ahol új térségi eleveniszapos biológiai szennyvíztisztító telepet fognak építeni, és a hiányos részeken kiépítik a csatornahálózatot. Emellett a fejlesztésben érintett Tolmács község is, ahol a teljeskörű szennyvízhálózat kiépítése fog megvalósulni. Továbbá Rétságon a meglévő hálózatot újítják fel. Hozzátette: a kormány kiemelt feladatának tekint, hogy a kistelepülések is élhetőek legyenek, ezért is fontos számukra ez a beruházás, mert ezzel a településeken élők életkörülményein tudnak javítani.

Hirdetések