Kisiklott élete lehet annak, aki budapesti, jól fizető munkáját falusi állattartó életmódra cseréli, szerintem ez az első gondolat, ami sokak eszébe jut az ilyen váltásról. A Hír TV Soroló című műsorában arról beszélt a családfő, hogy a sikeres építőipari cégét otthagyva visszatért szülőfalujába, a borsodi Szuhafőre, hogy tehenekkel, sajttal foglalkozzon. Nem várta ott semmi, csak néhány tucat lakó.
Ismerősei megütköztek döntésén: „Visszamégy parasztnak?” – kérdezték tőle. Sokszor tették fel nekem is ezt a kérdést. Én is visszamentem parasztnak a szülőfalumba, Herencsénybe, igaz csak félig, mert közben megmaradtam újságírónak is. Ezért nem is vagyok olyan sikeres, mint szuhafői kollégám.
Szóval, csak látszat, hogy egy kisiklott élet van a hasonló elhatározások mögött; inkább arról van szó, hogy az ember visszatér a gyermekkorához. Ez az a felismerés, hogy annak idején fiatalon egy minőségében szegény, de erkölcsében magasabb rendű életmódot adott fel, ami után a városi életének sikerességében is visszavágyott.
Akkor voltam gyerek, amikor még az ország lakosságának a fele paraszt volt, de a társadalmi kísérletezésbe fogott hatalom a parasztot az ipar felé terelte. Lehetett volna magasabb ipari fizetésekkel a városba édesgetni, de inkább a paraszti lét ellehetetlenítése mellett döntött. Százezrével indultak a fiatal férfiak, majd az asszonyok is az ipari centrumok felé, ahol több pénzért kevesebbet kell dolgozni. Édesapám is az épülő váci cementmű építéséhez került. Jó részüknek a nappal a városban telt, de az éjszaka, az álmaik, visszavitte őket a faluba.
A rendszerváltás után körülbelül 2-3 százalékuk visszament parasztnak, egy ezrelékük sikeres lett. Ma a falu lakosságának talán 5-10 százaléka rendelkezik paraszti mentalitással, tapasztalataik keserűek, nincsenek már paraszti ambícióik. Visszaemlékezve nagyszüleim szorgalmára, és látva a mai támogatási lehetőségeket, sokszor eszembe jut, hogy micsoda gazdaságfejlesztésbe fognának. Nyilván mindenki nem maradhatott volna parasztként a faluban, ezt jól mutatja a Nyugat-európai példa is, de egy ezer fős nógrádi falu őslakos családjai közül 10-20 jó színvonalú gazdaságot működtethetne, a mai agrárproduktumnak akár a többszörösét termelve.
Azonban szomorúan látom, hogy nagyon ritka a szuhafőihez hasonló elhatározás, ha mégis megjelenik egy vállalkozás a Cserhát dombjai között, inkább szerencsét próbáló városi gyökerű emberek indítják, mint a helyi mintagazdák utódai.