Alulról jövő kezdeményezésnek azt az ötletet nevezik, amelynek a társadalom egy csoportja az eredője. Vagyis néhány ember kitalál valamit, felterjeszti illetékes döntéshozóknak és az igény alapján akár még nagy dolog is kialakulhat belőle. Lehet ilyen egy színház építése is.
Balassagyarmaton évszázados téma egy színházterem megépítése, amely sosem valósult meg. Újkori ígérgetések is voltak rá, de csak mostanában sikerült pénzt szerezni a tervek megrajzolására. Ez már tényleg valami, 105 millió forintos állami támogatást is kapott a kezdeményezés a közbeszerzési dokumentáció összeállítására. Ez még nem az építkezésre szánt pénz, a mai építési árakat ismerve egyébként sem lehetne leírni egy összeget úgy, hogy másnap is érvényes legyen. Bármennyibe kerül, biztosan óriási fejlesztést hozhat Balassagyarmatnak az új színházterem.
Az önkormányzat saját újságjában mindig arról van szó, hogy régóta akarták már a színháztermet, de először a világháborúk, aztán pedig a kommunisták voltak az akadályozói, viszont az új önkormányzat tényleg nagyon akarja. Lesznek benne rendezvények, jól felszerelt lesz, és végre lesz! Az viszont sosem került szóba, hogy a színházterem betölthet-e olyan funkciót, amellyel önálló intézményként, saját társulattal, állandó előadásokkal szórakoztatja a közönséget.
A színházi világnapon – vagyis ma, március 27-én – tesszük közzé azt az interjút, amit a város országszerte ismert fesztiválján, a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon (ISZN) készítettünk Boda Tibor amatőr színésszel, aki – mint később kiderült – 2022-ben megkapta a legjobb színész díját is. A beszélgetés a rendezvény helyszínén, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban készült.
A balassagyarmati ISZN Magyarország egyik legismertebb amatőr színjátszó fesztiválja, ahol a legfelkészültebb nem profi színészek és társulatok versenyeznek egymással. A rendezvény több évtizedes múltjának egy része már a tiéd is. Mikor jártál először itt?
Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy hazatérés Balassagyarmatra járni. Még diákszínjátszóként, a Szerpentin csoporttal voltam itt, aztán az inárcsi KB35 csapatával, talán 2008-ban. A Ki vagyok én? című Petőfi-verses összeállítással álltunk színpadra. Aztán egyre többször.
Tetszik a szakmának ez a fesztivál?
Nagyon jó a szervezés, és kifejezetten előnyös, hogy kétévente rendezik meg, mert jól rá lehet készülni. És van előszűrés, olyan társulatok jöhetnek Balassagyarmatra, amelyek a legjobbak, és egyébként pedig kis túlzással mondhatom, baráti kapcsolataim is vannak közöttük. És most már a zsűriben is látok nyitottságot arra, hogy kötetlenül beszélhessünk a darabokról. Tudni kell, hogy két napig folyamatosan mennek itt az előadások és minden másnap délelőtt vannak értékelések, nagyon jó, hogy mára nem egyoldalú, hanem mindenki meghallgattatik, a szó nemes értelmében viták alakulnak ki, kötetlen beszélgetésekké váltak ezek a zsűrizések.
Idén két előadásban is ott voltál színészként. Nehéz volt váltani a kettő között?
Ráadásul eredetileg három előadás lett volna, de betegség miatt nem tudott eljönni az egyik csapat. Elfáradtam. Nem is a két előadás közötti váltás okozott volna gondot, hanem a három darab. Így is nagyon megterhelő volt. És az egyiknél, a Solti Lajos Színház darabjánál a berendezésben is segítenem kellett, mert ők szeretik a sok díszletelemet.
Milyen a helyszín?
Isteni ez az épület! Hatalmas belterek vannak és tele van zeg-zuggal, és az egész sikít egy sétáló színház után! Tehát, az, hogy jön veled a közönség, és mentek a különböző terekbe! És a különböző terekben különböző dolgok történnek! Ide kéne valami ilyesmit csinálni!
Balassagyarmaton éppen itt, mellettünk, a művelődési központ udvarára építenek majd egy színháztermet. Nincs jobb apropó arra, mint az ISZN, hogy feltegyem a kérdést: szerinted mennyire fontos, hogy legyen benne önálló társulat?
Nem tudok olyan időt mondani, amikor fontosabb lett volna, mint napjainkban. Piszok fontos, hogy közösség legyen! Covid után vagyunk, úgy értem, hogy karantén időszak alatt az emberek elmagányosodtak, okoskütyükkel rohangálnak, mindenki bele van zuhanva a dolgaiba. Az, hogy kapcsolódások vannak közös tevékenységek által, ami mindenkinek fontos… nem tudok olyan időt, amikor ez fontosabb lett volna. Egy színházi csapat teremtő erő, és az állandó jelenlétével folyamatosan ad a helyi közönségének. Nyilván, én csak a huszadik század végéről és a huszonegyedik század elejéről tudok nyilatkozni, de mocskosul fontos, rettenetesen fontos!