Hirdetések

A készülékcsere-támogatási programban folyamatosan érkeznek az igények a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz.

Hirdetések

Az igénylések közel 90 százalékát már elfogadták. A kérelmek jelentős részét Budapesten, a megyeszékhelyeken és a városokban adták le. Hajdú-Bihar, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében valamivel magasabb az igénylések száma, a legkevesebb cserére eddig Tolna és Nógrád megyében került sor. A legtöbb csere a bruttó 25–50 ezer forintos és az 50–75 ezer forintos készülékeknél történik.

A csereprogram február 14-én indult, és minden magyarországi lakhellyel rendelkező természetes személy részt vehet benne, aki rendelkezik olyan használt 3G-s készülékkel, amelyet 2021. július 1. és december 31. között legalább egyszer hanghívásra, adatforgalomra vagy sms küldésére, illetve fogadására használt.

A készülékcserére az ország mintegy 700 helyszínén van lehetőség. A kereskedelmi pontok között a nagy távközlési szolgáltatók éppúgy megtalálhatók, mint az elektronikai áruházláncok, a hipermarketek és a kicsi, független kereskedők.