Hirdetések

A rádióhallgatók 82-88 százaléka a rádiózás hagyományos formáját használja – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának új tanulmányából, amely a rádiózás helyszíneiről és platformjairól szól 2018 vége és 2021 vége között.

Hirdetések

Az NMHH az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta azt is, hogy a testület legutóbbi ülésén bírságot rótt ki helytelen korhatár-besorolás miatt, figyelmeztetett egy szolgáltatót, amiért az túl hangosan adott le reklámokat, és továbbított egy bejelentést a román társhatóságnak.
A testület elfogadott egy dokumentumot a rádiózás helyszíneiről és platformjairól 2018 vége és 2021 vége között, ebből pedig kiderül, hogy az emberek 70-80 százaléka a legtöbbet az otthonában rádiózik. Az autó a második tipikus helyszíne a rádióhallgatásnak – 45-60 százalékra jellemző -, a harmadik pedig a munkahely, 20-30 százalékkal.
A nők leginkább otthon, a férfiak pedig autóban rádióznak gyakrabban: a vizsgált intervallumban előbbi csoport 72-82 százalék között mozgott, utóbbi pedig 55-65 százalék között.
Minél idősebb valaki, annál többet rádiózik otthonában: ennek legfőbb oka, hogy a nyugdíjas korosztály nem jár napi szinten dolgozni, és nem is utazik annyit. Az autós rádióhallgatás aránya a középkorúak között (30-59 éves) a legjellemzőbb.
A rádiózás helyének esetében 2020 második negyedéve és a világjárvány megjelenése hozott kiugrást. A rádióhallgatás platformjai között messze a legnépszerűbb a hagyományos rádiózás 82-88 százalékkal, az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 35-40 százalék között mozog. 2020-ban 7,61 millióan hallgattak rádiót hetente, amiből az online rádiózást 778 ezren választották – ismertette az NMHH.

Hirdetések