Hirdetések

Ahogy járom a vidéket, azt kell mondanom, hogy a koronavírus járvány okozta félelmek ellenére öntudatra ébredtek a termelők, gazdálkodók, kézművesek Nyugat-Nógrádban az elmúlt években. Csak kapkodom a fejem, ahogy egyre-másra felfedezek olyan fiatalokat, családokat, akik akár otthoni körülmények között is ki tudnak teljesedni ebben maguk és a mi örömünkre. A fő kérdés itt az, hogy hogyan találjuk meg őket – vagy hogy ők keresnek-e minket?

Hirdetések

És itt jön a képbe a piac. A piac, ami a multik által – és így az általunk – uralt világba próbál most visszakapaszkodni, csúszni, mászni oda, ahova való. Azért használom ezeket a szavakat, mert nem egyszerű menet ez itt, nálunk sem. Nem egyszerű, hiszen (több) évtizedes vásárlási, hétköznapi szokásokat kell valahogy megbontani, pláne akkor, ha több tíz kilométert kell menni autóval. Az elmúlt években sok helyen húztak fel falukban kis bódékat, vásárhelyeket, fedett piacokat, hogy legalább fizikálisan legyen hova kapaszkodni. Csak ott a bökkenő, hogy még mindig sok helyen üresen konganak ezek – vagy csak nem tudok róla, és ez sem jó. Most egy kezemen tudom csak megszámolni, hány piac, vagy piac-szerű kezdeményezés indult el Nyugat-Nógrádban, amire felkaptam a fejem és amiről tudok: az egyik a Nagyoroszi termelői piac, ami hónapok óta kitart, a Szent István téren klasszikusan azt hozza, amit kell. Ennél csavartabb volt Alsópetényben a Petényke, ami már programokkal, étkekkel is készült a piacozók számára, emellett pedig a közösség építésére is ráment, felvállalva azt, hogy a néhány jött-ment a környéken most már nem csak néhány, kezdjenek már magukkal valamit. Aztán itt a legfiatalabb versenyző, a Nőtincsi Nemcsak Piac.

A Nőtincsi Nemcsakpiac első rendezvénye 2022. április 24-én, vasárnap.

Azon, hogy egy rendezvénynek milyen nevet adunk, sokszor áll vagy bukik minden. A becézős Petényke jó választás, a megnevezés hallatán beugrik, hogy cuki, kis aranyos, érdemes elmenni, a szervezők szülői odafigyeléssel és féltéssel szervezik az eseményt. A Nemcsak Piac megint jó találat, ugyanis többet sejtet.

Április utolsó vasárnapján (vasárnap, vásárnap, ugye) nem volt kifejezetten jó idő a nőtincsi Szent István tó partján, ennek ellenére a fél napos piacra négyezer ember volt kíváncsi. Jópofa táblák igazították útba azokat, akik nem voltak járatosak a faluban, a helyszín pedig telitalálat: a tóparti színpad körül kialakított utcácskák és szabadtéri placc tökéletes hely az árusoknak. A szervezők a facebook oldalon nap, mint nap mutatták be, kik azok, akikkel majd találkozni lehet élesben is, honnan jöttek, milyen portékát hoztak, de ha ebből nem készültünk fel, semmi gond nem volt, minden piacossal szóba lehetett elegyedni, készséggel árultak el bármit magukról. Az egyik sajtos azt kérdezte, én hova valósi vagyok, mert a környékbeli falukba heti szinten szállítanak, csak rá kell csatlakoznom a fuvarra. A másikkal arról beszéltem, hogy ha jön be Balassagyarmatra intézni a privát dolgait, megbeszélhetünk egy találkozót és hozza az árut. Élnek-halnak értünk, csak valahogy találkozzunk. Például a nőtincsi piacon.

Ha pedig már a találkozásokról van szó: a nőtincsi nemcsak azért több, mint piac, mert a termelő találkozik velünk és megismerjük, mi van a termékben, ki van a termék mögött. Nemcsak azért több, mert összefutunk barátokkal, ismerősökkel és együtt töltünk el egy kis időt.

A vidéknek egyre jobban kell foglalkozni az újakkal, a jött-mentekkel. Akiket már egyre kevésbé hívhatunk így. El kell fogadni azt, hogy Nőtincs vagy a környék falvai már agglomeráció. Csak Nógrád községben majdnem száz (!) fővel nőtt a népesség az elmúlt években, gyerekes családok találtak otthonra. Ha a nőtincsi tó mellett körbenézünk, egymás után nőnek ki a házak a földből. Erre fel kell készülnie Nyugat-Nógrádnak! Ez a trend most már erősödni fog, ennek egyik szereplője maga a főszervező, Szoboszlai István is, aki szintén Budapestről érkezett a faluba néhány éve a családjával. Valahogy meg kell találni a közös hangot, meg kell ismerkedniük egymással a helyieknek és az ide költözőknek. Ezért is „nemcsak” piac ez a piac. Mert itt ezt megtehetik.

Hirdetések