Még tavaly kezdték el a balassagyarmati üdülőövezet fürdőtó melletti épületének korszerűsítését, de most már biztos, hogy a tervekkel szemben nem készülnek el határidőre. Az okok hónapok óta ismertek, és nehéz megoldást találni rájuk.

Már az előkészületek is hosszúra nyúltak, a városi önkormányzat 2017-ben nyerte el pályázaton a felújításra szánt pénzt, amiből csak tavaly év végén kezdhették el a kivitelezést a közeli Nyírjesben. A megelőző adminisztrációs folyamat és az építő kiválasztása több mint 3 évig tartott.

A pályázat tartalma alapján a fürdőtó melletti, eddig főképp büféként használt épületet lebontották, és tulajdonképpen megépítik ugyanazt, a jelenkori változatában. Terv szerint étteremmel és kerékpáros pihenős szolgáltatásokkal bővül a hely. A tó északi partja melletti dombtetőn, a Palóc Triatlon utcában kézművesházat húznak fel az korábbi üdülőház helyén, mindezek munkálatai láthatólag elkezdődtek. És van, amivel elkészültek: parkolókat alakítottak ki és néhány szemétgyűjtőt is elhelyeztek.

Az elképzelés szerint sétautakat is kialakítanak az övezetben, valamint egy víziszínpadot is építenek később, de ezekre még semmi nem utal Nyírjesben.

Ezekhez képest merészebbet is kitaláltak már az önkormányzatnál, egy a fürdőtó fölötti égi kerékpáros pálya ötletét is megszellőztették, de néhány kritikus vélemény miatt gyorsan visszavonták.

Áprilisban éppen a tóparti épület kivitelezésénél tartanak, a munka lassan megy. Mint a helyszínen megtudtuk, az építési anyagok beszerzése akadozik, van olyan, amiről azt sem tudják, mikor érkezik, hiába rendelték meg korábban. Az ukrán-orosz háború és a terebélyesedő világválság miatt minden alapanyag gyártása és szállítása lelassult. Az építéssel megbízott szlovákiai kivitelező becslése szerint ősszel tudják befejezni a munkát a parton. Közben a kézművesház helyének kialakítása is elkezdődött, a területen álló üdülőház bontását és a földmunkákat végzik éppen.