Hirdetések

A Nógrád megyei felderítők elfogták azt a kábítószerrel kereskedő férfit és vevőjét, akik egy telephelyen bonyolították le az üzletet.

Hirdetések

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytat nyomozást a 44 éves Sz. Roland salgótarjáni lakossal és kábítószer birtoklása vétség miatt egy 43 somoskőújfalui férfival szemben.

Sz. Rolandot a 43 éves férfi 2022. május 2-án a kora délutáni órákban egy salgótarjáni telephelyen kereste fel azzal a céllal, hogy tőle kristály elnevezésű kábítószert vásároljon. A kábítószer átadását követően a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály munkatársai a helyszínen tetten érték a két férfit. Az intézkedés során a rendőrök a somoskőújfalui lakos ruházatában és gépkocsijának ajtótároló rekeszében kábítószer gyanús, kristályos anyagot találtak meg és foglaltak le. A gyanú beigazolódott, ugyanis a bűnügyi technikus által a kristályos anyagon elvégzett gyorsteszt MDMA hatóanyag jelenlétét mutatta ki, amely kábítószernek minősül, és amely tekintetében a szakértői vélemény beszerzésére intézkedés történt.

A rendőrök a 44 éves férfi tulajdonában lévő személygépkocsiban a kábítószer kereskedelemre utaló digitális mérleget, több százezer forint készpénzt és további önzáró zacskókat találtak meg, amelyek szintén kábítószert tartalmaztak. Mindezeken kívül feltalálásra került nadrágja zsebéből is kábítószert tartalmazó önzáródó tasak, illetve készpénz. A hatóság tagjai a férfi garázsában is kutatást tartottak, amely során több, kábítószer gyanús fehér porral szennyezett kis tasak, digitális mérleg, valamint további készpénz került elő.

A nyomozásban folytatott felderítő munka eredményeképpen fény derült arra is, hogy a 44 éves férfi 2021 júniusától 2022 márciusáig számos alkalommal adott el kábítószert további ismerőseinek. A gyanúsított a vásárlóknak a kért mennyiséget anyagi ellenszolgáltatásért cserébe vagy személyesen átadta, vagy egy megbeszélt helyen hátra hagyta részükre.

A hatóság tagjai a két férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Sz. Rolandot a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrök a napokban a kereskedő fogyasztói köréből további vevőknél tartottak kutatást, és gyanúsítottként vonták be őket az eljárásba, kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt.