friendly mature pediatrician doctor examining newborn
Hirdetések

Megalázó és sértő kijelentést tett Márki-Zay Péter, a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a védőnőkre, annak nincs semmilyen szakmai és tényalapja – mondta a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hirdetések

A műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy Márki-Zay Péter a világon egyedülállónak számító védőnői hálózat felszámolását helyezte kilátásba még a kampányban, Várfalvi Marianna közölte, a magyar védőnők 107 éve dolgoznak minden településen a családokért, ráadásul azokért, akik az adott élethelyzetükben támogatásra, segítségre szorulnak.

A védőnői szolgálat folyamatosan fejleszti magát (…) mindig az aktuális családi helyzeteknek megfelelően. Mi ott vagyunk a családokban, a családok bizalmasai vagyunk, minket minden kérdéssel meg lehet keresni

– hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ezért esett rosszul neki az, amit Márki-Zay Péter mondott a védőnőkről.
Hozzátette, hogy a védőnők teljesítménye is mellettük szól, hiszen Magyarországon minden gyermek be van oltva, minden újszülöttet meglátogatnak, minden várandós nőt gondoznak, sőt az Ukrajnából menekült anyákat is fogadják.