Hirdetések

Az egyik energiaitalos cég, 10 év után ismét röpnapot szervez június 26-án Budapesten. A rendezvény a kézműves repülőmérnökök elé állít kihívást, ugyanis saját készítésű repülővel kell a versenyzőknek 8 méter magasból elrugaszkodni a Duna felett. A nyertes az, akinek a repülője a legnagyobb utat teszi meg és a legtöbb időt tölti a levegőben. A versenyre több száz csapat jelentkezett, de a döntőbe csak 40-en jutottak be. Köztük van a rétsági származású Balla Balázs is, aki már bizonyított, ugyanis az ország második legjobb papírrepülőse. Balázs, egy 4 fős földi személyzet segítségével, egy betonkeverőben ülve bizonyítja be, hogy a kreativitás valóban képes szárnyakat adni.

Hirdetések