Hirdetések

A rétsági nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves romhányi lakost, aki egy éjszaka leforgása alatt több mint egymillió forint értékben lopott padlólapot és három gépjárművet is megrongált

Hirdetések

A 26 éves férfi 2022. július 16-ról 17-re virradó éjszaka a Romhány belterületén lévő gyár telephelyéhez ment azzal a céllal, hogy onnan padlólapokat lopjon. A  körbekerített telephelyre bejutott és onnan közel 171 m2 csempét – több mint egymillió forint értékben – hordott ki a telephely melletti füves területre, ahol azokat elrejtette. Ezt követően azért, hogy az ellopott csempéket elszállítsa, a közelben személygépkocsi után nézett. Romhány belterületén erőszakkal két személygépjárművet is kinyitott és megkísérelte azokat beindítani, azonban ez nem sikerült, mert a járművek akkumulátora le volt merülve. A településen azonban talált egy nyitott állapotban lévő gépjárművet, amelynek az akkumulátorát kiszedte úgy, hogy a vezetékeket egy nála lévő késsel elvágta. Mindezek után visszatért a másik két járműhöz, azonban a kivágott alkatrészt azokba beszerelni nem tudta.

A helyi lakost a rendőrök rövid időn belül elfogták, előállították és lopás vétség és lopás bűntett, valamint jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A hatóság tagjai az elrejtett csempét megtalálták és lefoglalták, azt a gyár részére visszaadták. A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

.

Hirdetések