Hirdetések

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves bátonyterenyei férfi ellen, aki vezetői engedély hiányában vezetett, majd az általa okozott balesetben utasa súlyosan megsérült.

Hirdetések

A vádlott 2021. augusztus 5-én, a kora esti órákban, kifogástalan látási viszonyok között vezette személygépkocsiját Pásztó belterületén, mellette élettársa ült. A vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi a gépkocsival ezen útszakaszon – ahol a megengedett legnagyobb haladási sebesség 50 km/h – eltúlzott, legalább 73-88 km/h-s sebességgel próbált bevenni egy kanyart. Ekkor a jármű jobb oldali kerekeivel az útpadkának hajtott, majd sodródni kezdett, amitől az autó tetejére borulva állt meg.

A baleset következtében a vádlott könnyebben sérült, élettársa súlyos, töréses és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó szabályát, mely szerint a járművel az úton, az út vonalvezetésének megfelelően, a megengedett legnagyobb haladási sebességet nem túllépve kell haladni.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől való eltiltását, valamint a nyomozás során felmerült 182.229 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta.

Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

A felek, mint hozzátartozók kérvényezték ugyan az ügy közvetítői eljárásra utalását – erre a törvény közlekedési ügyekben is lehetőséget biztosít -, azonban figyelemmel arra, hogy a baleset során a jobb első ülésben utazó nő súlyosan megsérült, a mediációra ez esetben nem kerülhetett sor, az eljárást bíróság előtt kell lefolytatni.