fotó: Salgai Bence/ipolyinfo.com

A tanévzáró ünnepségen elbúcsúzott a balassagyarmati vármegyeháza épületétől a Mikszáth Kálmán Technikum igazgatója, de mégsem tudnak szabadulni a történelmi épülettől. Legalább egy hónapig még a városközponti helyen kell maradniuk, mert másik épületüket nem vehetik használatba.

Örömmel mutatták be tavasszal a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola fejlesztését, a Hétvezér utcai épület bővítését, amely hosszú ideje fennálló kényelmetlenséget szünetet meg az intézmény életében. A befejezés előtt állt beruházás lelassult, és nyáron sem ért véget. Információnk szerint a kivitelezésben részt vevő egyes alvállalkozók egymás közötti pénzügyi elszámolási vitáik miatt rekedt meg az építkezés.

Úgy tudjuk, az új tanév kezdése előtt a viták nem értek véget és pereskedésig fajultak. Zérczi Miklós igazgató értesülésünket nem erősítette meg, azonban elmondta:

Tény, hogy egy akadálymentes mellékhelyiség még nincs készen, azonban ezen kívül a használatba vételhez szükséges engedélyeztetési eljárások is elhúzódtak, így nem lehetséges megkezdeni a tanévet az új épületrészben.

Az igazgató közölte: amint a végső munkálatok elkészülnek, valamint rendelkezésükre állnak a szükséges engedélyek, azonnal megnyitják az épület új szintjét.

Az iskola Hétvezér utcai épületének bővítése hosszú ideje fennálló problémát oldhat meg, ugyanis eddig három helyszínen oktatták a diákokat, a szintráépítéssel bővített épület a vármegyeházi oktatási helyszínt hivatott kiváltani, információnk szerint várhatóan októbertől.

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskolában kereskedelmi, turizmus-vendéglátási, rendészeti és közigazgatási képzést kapnak a diákok.

Hirdetések