Új vár – ezt jelenti Nógrád, az azonos nevű település pedig az egykor István király által megalkotott vármegyei rendszer térségi központja is volt. Nógrád község akkoriban városi rangot kapott, kiemelt jelentőségű hely volt, ahol nagy megtiszteltetés ma ünnepelni – mondta a megyei önkormányzat elnöke ma délelőtt a Nógrádi Megyenap megnyitóján.

Idén nem történt semmi más, csak visszakapta történelmi nevét Nógrád vármegye, azt, amit a kommunista rendszerben megsemmisítettek – fogalmazott Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke megnyitó beszédében. Hozzátette: ez a megújulás lehetőségét adta, azt, hogy Nógrád a perifériáról meghatározó szereplővé váljon.

Az elnök a térség jelenkori periférikus helyzetét azzal szemléltette, hogy Balassagyarmat és Salgótarján légüres térben lett megyeszékhely a trianoni határmódosítások miatt, az addigi harmadik legfontosabb város, Losonc a határon túlra került, ezzel szétszakítva a területet. Mint mondta: mostanra értünk el oda, hogy egészséges feladatmegosztással képes vezetni a megyét Balassagyarmat és Salgótarján.

Elmondta: 2014-2020 között 50 milliárd forintnyi Európai Uniós támogatást terveztek Nógrád megye fejlesztésére, végül 67 milliárd forint fölötti megítélt támogatás jutott a területre. A 2020-2027. közötti tervezési időszakra 65 milliárd forintos fejlesztési kerettel számoltak, de a reményei szerint “nem ez a végállomás”.

Nógrád megye jövője a fenntartható fejlődésben és a felsőoktatás fejlesztésében áll a megyei önkormányzat vezetője szerint. Mint mondta:

Nagyívű és reális cél, hogy 2030-ra Nógrád megye hazánk legzöldebb térségévé váljon, beleértve a fenntarthatóságot, a tudást és a friss szellemiséget is. Legyen ez a hely az, ahová érdemes megszületni, ahol érdemes lakni és vállalkozni is!

Hozzátette: még mindig nincs jelentős felsőoktatás Nógrádban, pedig fontos lenne a tudományos ismeretek átadása itt is. Ezért is tartják a kapcsolatot a Testnevelési Egyetemmel, amelynek előrehaladását már maga is alig várja.