Hirdetések

Európában Magyarországon a legolcsóbb az üzemanyag ára, és ez így is marad, az a cél, hogy a megvédjék a növekvő energiaáraktól a magyar családokat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati Kormányinfón.

Hirdetések

Az átlagfogyasztásig továbbra is fenntartja az energiaárak támogatását, vagyis a rezsicsökkentést a Kormány, mondta a miniszter a Kormányinfón. Hozzátette: az ennél is kedvezőbb az lenne, ha az Európai Unió által bevezetett szankciók véget érnének, mert akkor jelentősen csökkenne a gáz világpiaci ára. Szintén megmarad minden élelmiszerárstop is.

A kis- és középvállalkozások számára fontos döntést hozott ma a Kormány, erről már Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszélt. Minden olyan energiaintenzív termelő kis- és középvállalat, amelynek az energiaköltsége a nettó árbevétel legalább 3%-át elérte, támogatásban részesül, október 1-jétől három hónapon át segítik a működési költségüket. Ezen kívül beruházási támogatásokhoz 15%-os támogatást nyújt a Kormány a versenyképesség megőrzéséhez. A támogatás igénybe vételének lényeges feltétele lesz, hogy tartsák meg a munkavállalók 90%-át a jelenlegi szinthez képest. Nagy Márton azt is mondta: lesznek újabb döntések, tervezik nagy iparvállalatok energiahatékonysági fejlesztését, valamint új munkahelyvédelmi akciótervet is indítanak.

A december 31-én lejáró kamatstop kapcsán is az a Kormány szándéka, hogy fél évvel meghosszabbítható legyen, ezáltal a lakossági jelzáloghiteleseknek adva átmeneti segítséget.