Az ügyészség fellebbezése nyomán a Balassagyarmati Törvényszék a pénzbüntetés mellett a közúti járművezetéstől is eltiltotta azt a 44 éves Nógrád megyei férfit, aki gépkocsiját használta csalások elkövetéséhez.

2021 áprilisában a vádlott autójának szélvédője egy másik járműről felpattanó kő miatt megsérült. Ezután kigondolta, hogy véletlenszerűen kiválasztott autósokat követ és szólít fel fizetésre kőfelverődés ürügyén.

Négy egymást követő napon hét autóst követett és állított meg azzal a valótlan állítással, hogy a gépkocsijuk által felvert kő okozta a szélvédőjének sérülését. Kisebb, pár ezertől húszezer forintig terjedő „kártérítéseket” kért, három autós fizetett is neki, a többiek azonban nem, így azoknál kísérleti szakban maradt a bűncselekmény.

A férfi mindösszesen 28.000 forint kárt okozott, amíg az egyik autós le nem buktatta. Megkérte, hogy menjen utána a jármű telephelyére és a cég főnökével beszélje meg a dolgot, aki felismerte, hogy korábban édesanyjától ugyanezen indokkal próbált meg pénzt kicsalni a férfi.

A csalót első fokon a Salgótarjáni Járásbíróság 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, a Salgótarjáni Járási Ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen, mert a vádhatóság álláspontja szerint a bűncselekmények gépjárművel történő üzletszerű elkövetése a közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását is indokolttá teszi.

A Balassagyarmati Törvényszék az ügyészségi állásponttal maradéktalanul egyetértve súlyosította a büntetést: 150.000 forint pénzbüntetésre, valamint 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű férfit.

A döntés jogerős.

Hirdetések