Hirdetések

A Balassagyarmati Járási Ügyészség börtönbüntetésre tett indítványt azzal az 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra.

A vádirat szerint 2021. október 24-én Nógrádsipeken megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a nógrádsipeki és a ludányhalászi labdarúgó csapat. A meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki, melyet a hazai csapat egyik tagja megpróbált csitítani. Ekkor az egyik szurokló odalépett hozzá, és lefejelte.

A szurkolónak azon túl, hogy orrcsonttörést okozott, a nyilvános sportrendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásáért is felelnie kell a bíróság előtt. A büntetett előéletű, visszaeső vádlottal szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat, vele szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy vádlott a közel 23.000 forint bűnügyi költséget is fizesse meg.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról 1 év 6 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás, valamint 1 év sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratban.

Mivel a vádlott a bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, elítélése esetén annak az egy év időtartamú szabadságvesztésnek a végrehajtását is el kell rendelni.