Hirdetések

Kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra, és 7 százalékuk senkinek nem ad ajándékot – derült ki a Yettel országos reprezentatív kutatásából, amelyet csütörtökön küldtek el az MTI-nek.

Hirdetések

A megkérdezettek átlagosan lényegében ugyanannyit szánnak ajándékra, mint tavaly (60, illetve 59 ezer forint), ám az időközben bekövetkezett áremelkedéseket figyelembe véve ez a keret idén minden bizonnyal kevesebbre lesz elegendő.
Tízből négyen tervezik, hogy vagy ajándékokra, vagy a teljes ünneplésre kevesebbet költenek, és vannak olyanok is, akik kevesebb szerettükkel terveznek együtt ünnepelni, főként anyagi okok miatt.
A többsége idén karácsonykor nagyjából ugyanannyi személynek tervez ajándékot vásárolni, mint tavaly, ötödük viszont kevesebbeket fog meglepni.
A kutatás szerint a legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a válaszadók fele a szüleit is meglepi, a barátoknak pedig csak a válaszadók 18 százaléka tervez ajándékot venni vagy készíteni.
Azoknál, akik idén nem adnak senkinek sem ajándékot, a legfőbb okok között az szerepel, hogy megbeszélték a családdal, vagy az anyagi tényezők jelentenek akadályt, illetve egyszerűen nem szeretnék, hogy erről szóljon az ünnep. Az ajándékozás egyébként is csak 10-ből 4 ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét.
A tárgyi ajándékok népszerűsége az elmúlt évekhez képest idénre fokozatosan csökkent, ugyanakkor még továbbra is ezek a legnépszerűbbek. Dobogós helyen vannak a játékok (41 százalék), ezt követik a ruházati (39 százalék) és az elektronikai cikkek (37 százalék. Az elektronikai cikkek közül a legtöbben fej/fülhallgatóval (23 százalék), okosórával (14 százalék), okostelefonnal és telefontokkal (12-12 százalék) lepnék meg szeretteiket. Egyre többen választják az élményajándékokat, a választ adók 20 százaléka, a tavalyi ünnepi időszakhoz képest ez majdnem kétszeres  növekedés. A kérdőívet kitöltők mintegy ötöde dönt saját maga által készített, illetve pénzbe nem kerülő meglepetések mellett.
Míg az online kereskedelem jelentősége összességében folyamatosan nő, a karácsonyi ajándékokat a többség, a választ adók közel fele még mindig inkább az üzletekben tervezi beszerezni. Emellett 38 százalék tervezi, hogy az ajándékokat teljesen vagy nagyrészt online veszi meg. A kutatás szerint a válaszadók novemberre vagy december elejére időzítik a vásárlásokat, miközben ötödük már november előtt elkezdte a beszerzéseket.  
A kutatás október 28. és november 3. között zajlott, ezer fő megkérdezésével, az Impetus Research végezte. A minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint a 18-69 éves magyar internetező lakosság körében.