Hirdetések

175 beérkezett javaslat közül 35 díjazottat választott ki a zsűri a Magyar Kultúra Lovagja címre. Ha csak egy zsűritag is vétózik, a jelölt kaphat díjat. Szigorú bírálat után egy őrhalmi író-költő is megkaphatta a rangos elismerést.

Hirdetések

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány által alapított díjat a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére hozták létre 1998-ban. A cím a művészi alkotók tevékenysége mellett elismeri az irodalmi és a közművelődési teljesítményt. Adható kultúraszervező életműért a magyar kultúrát támogató hazai és külföldi művészetbarátoknak, szponzoroknak, mecénásoknak, politikusoknak.

László Péter a Magyar Kultúra Lovagja. (fotó: fb.com)

Idén mások mellett az őrhalmi László Péter is a Magyar Kultúra Lovagja lett. Lovagias tettei között említi a bíráló bizottság Nógrád „Petőfije”, 30 éve ír verseket. Három kötetes költő, író, színműíró, helytörténész, előadóművész, dalszövegíró. A CSEMADOK Aranyokleveles és Szeder Fábián díjas Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaság alapító vezetője. Mint helytörténész 15 évnyi levéltári kutatásokból megírta Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó, Drégelypalánk történetét. Nógrád megyei turisztikai kiadványok készítője. 2001-től egyedül majd 2011-ben létrehozója az irodalmi és történeti társaságnak. Zenés, irodalmi műsoraikkal járják a településeket. Műsorukat „párhuzamos verseléssel” és a „visszajátszással”, valamint a „fordított program” és „vakon” szerepléssel gazdagítják. Történelmi előadásokat tart, hazafias verseket ír és más nyelvekről fordít. Az ipolvarbói Csemadok tagja és kitüntettje. A Társaság működése során közel 750 zenés irodalmi előadást tartott erdélyi, a felvidéki és nógrádi településeken. Eljutottak a fővárosba, de Szlovéniába is. László Pétert a kortárs magyar irodalom fejlesztéséért tett munkájának elismeréseként díjazták.