Hirdetések

A pályázat nyert, a faluban több ponton is indulhat tavasszal a munkavégzés: új teret hoznak létre a református templomnál, a temető környékén nyilvános wc-t nyitnak, és jut pénz csapadékvizek elvezetésére is Diósjenőn.

Hirdetések

A falu központjában állandó probléma a csapadékvíz elvezetése, ezúttal erre is nyert pénzt Diósjenő, így várhatóan a szükséges pályázati adminisztrációt és a tervezést követően tavasszal megoldják régi gondjukat. Ahogyan a 83 milliós pályázati támogatásból a szintén a centrumban lévő Villtesz épületének bedőlt támfalát is helyreállíthatják.

Nagy Gedeon nevét fogja viselni a nagyobb és látványosabb beavatkozást igénylő új tér kialakítása. Nagy, aki Petőfi Sándor költő kortársa és személyes ismerőse is volt, a település református közösségének vezetőjeként dolgozott. Székely József polgármester az ipolyinfo.com-nak a helyben jól ismert történetet is elmondta kettejük ismeretségéről:

Petőfinek egyszer szüksége volt egy nadrágra, amit ismerősétől, Nagy Gedeontól kért kölcsön, de elfelejtette visszaadni neki.

Emlékét nem emiatt őrzik Diósjenőn, Nagy Gedeon tevékeny, közösségépítő munkája Diósjenő számára elévülhetetlen érdemként maradt meg. A polgármester ismertette: régi fotók tanúsága szerint ott állt a falu közkútja, és korábban a református templom előtti területen ravatalozták fel a halottakat is, ma pedig 1956-os, valamint az első világháborús emlékmű áll ott. Ezeket együtt szeretnék Diósjenő identitásaként kezelni és megjeleníteni a majdani térben.

A nyertes fejlesztési pályázat ezen kívül egy nyilvános wc-t kialakítását is tartalmazza, amit a temető környékén építenek fel. A polgármester közlése szerint ez a helyiek igénye alapján valósul meg.