Hirdetések

Bombaként terjed a híre egy emberrablási kísérletnek, ami a Balassagyarmathoz közeli Zsélyben történhetett. A felvidéki faluban már szinte mindenki értesült valahogyan a témáról, és a rendőrség is foglalkozik a vélt esettel, de hivatalosan mégsem erősítette meg senki. Felhívtuk a helyi polgármestert, aki a jelenleg tudható információkról beszélt az ipolyinfo.com-nak.

Hirdetések

Egyesek szerint egy 6 éves, mások szerint 12 éves kislányt akartak elrabolni a Balassagyarmattól pár percre fekvő szlovákiai településről, Zsélyből. Az eset a különböző források szerint is ezen a héten történt.

Telefonon értük utol Mária Rechovát, Zsély polgármesterét, akinek elmondtuk, hogy a mi ismereteink szerint a kislányt az általános iskolából hazafelé menet állították meg egy fekete autóval. Több forrásból úgy tudjuk, hogy be akarták ültetni a kocsiba, de éppen akkor jött egy menetrend szerinti busz, és átszaladt ahhoz, majd felszállt rá, így menekült meg.

Én megkerestem az ipolynyéki rendőrséget, ahol a feljelentéssel foglalkoznak, és azt mondták nekem, hogy folyamatban van a vizsgálódás, de erről nem lehet többet mondani.

– közölte érdeklődésünkre Zsély polgármestere, aki azt is hozzátette: ahányan állítják, hogy ez megtörtént, ugyanannyian mondják, hogy ez nem igaz.

Érdeklődtünk arról is, hogy működik-e olyan térfigyelő kamera ott, ahol az eset történhetett, azonban a polgármester asszony ragaszkodott ahhoz, hogy forduljunk a rendőrséghez a további információkért.

Az ipolyinfo.com a gyermekéért aggódó egyik helyi szülő levelét felhasználva kezdett nyomozást annak érdekében, hogy ha csak egyetlen része is beigazolódik a többek által megfogalmazottaknak, akkor cikkünk alapján segítséget nyújthassunk az érintetteknek.

Fejlemények a zsélyi emberrablási kísérlet ügyében!

Újabb információk derültek ki, kattints ide!