Balassagyarmat, 2019. szeptember 2. Gyártósor a Bremas Hungary Kft. balassagyarmati új gyárában 2019. szeptember 2-án. A kft. kapcsolókat, nyomógombokat, relédugókat és elektromos kéziszerszám-kapcsolókat gyárt. MTI/Komka Péter
Hirdetések

Az ipari parkok országszerte a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés mellett alapvetően mindig magukkal hozzák az adott település fejlődését is, erre több jó példa is van a vármegyében – mondta el a Megafon rádiónak Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője. Balla Mihály annak kapcsán beszélt erről, hogy újabb iparterületet alakítanak ki Balassagyarmaton.

Hirdetések

Rétság, Bercel és Balassagyarmat esetében is igazolt, hogy az ipari létesítmények nem csak munkahelyeket teremtenek, hanem magukkal hozzák a település fejlődési lehetőségét is, amit ha jól használ a helyi önkormányzat, akkor a helyzet abszolút nyertese lehet – közölte Balla Mihály, a Fidesz-KDNP Nyugat-nógrádi országgyűlési képviselője a rádióban.

A honatya szerint a ’90-es évek elején ebben elöl járt Rétság, ahol az akkori polgármester, Gresina István indította el a máig is tartó fejlődési folyamatot. A város nyugati részén állandó a pezsgés, a korszerű ipar sok száz embernek ad munkát, megélhetést, ezért ott már nem csak lassul a lakónépesség elvándorlása, hanem a folyamat kedvező irányba változik tovább.

Kiemelte: Balassagyarmat és Szügy esetében is ez játszódik le, e két település ma Nógrád vármegye gazdasági központjaként a legnagyobb ipari termelési volument állítja elő.

Balla Mihály tudatta azt is: Balassagyarmaton a legnagyobb mértékű a változás a rendszerváltás óta, hiszen a ’90-es évek végén kialakított nyugati ipari park után, szinte azzal azonos időben telepedett le a déli határnál az első termelő középvállalat, majd mellette több másik is, most pedig mindezek szomszédságában adtak át a közelmúltban újabb közművesített telkeket, amelyre már keresik a befektetőket.

Hozzátette: a folyamat megy tovább, a nyugati városhatárnál most ismét új, kisebb iparterületet hoznak létre az egykori nagyligeti labdarúgó pálya felszámolásával.