Hirdetések

A tavaly megalakult új magyar kormány miniszterelnökének első hivatalos útja a pápához vezetett, magánkihallgatáson egyeztetett Orbán Viktor Ferenc pápával. A kormányfő ekkor hívta meg az egyházfőt magyarországi látogatásra, azóta pedig a hivatalos, írásos invitálás is megtörtént. A pápa igent mondott.

Hirdetések

Ferenc pápa 2023 tavaszán magyarországi látogatásra érkezik, több napos látogatása során Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel is, továbbá egyházi vezetőkkel.

A katolikus.ma híre szerint főként ifjúsági ügyekről folyik majd eszmecsere, valamint egy nyári ifjúsági világtalálkozó hazai vonatkozású előkészítéséhez is hozzájárul majd a pápa.

A terv szerint a budapesti Szent István Bazilikában celebrál szentmisét, felkeres egy Mária kegyhelyet és több hazai városba is ellátogat.

Hirdetések