Hirdetések

Mária nevű olvasónk felháborodott levele kezdődik a címben olvasható mondattal, majd azzal folytatja: azonnal próbáljunk meg segíteni, mert fogy az idő, és állatok halnak meg a nógrádi városban. Egyelőre csak az biztos, internetes fórumokon sokan adják szavukat arra, hogy segítséget nyújtanak, de az még nem teljesen világos, miért halnak meg az állatok.

Hirdetések

Rétság külterületén magukra hagyott, élelem és víz nélkül szabadon lévő lovakról küldött képeket nekünk Mária, aki kérdésünkre nem tudta megválaszolni, mi lehet az oka mintegy 40 fejlett ló sorozatos pusztulásának.

Élelem nélkül maradtak, sorban pusztulnak el a lovak Rétságon. (fotó: beküldött)

Leírta azt is, hogy magánterületen vannak az állatok, az internetes fórumokon arról már élén vita folyik, hogy – tudomásuk szerint – a többször tett bejelentések ellenére nem tesz semmit a hatóság a tulajdonossal szemben.

Levélírónk kéri, hogy aki segítséget tud adni, azonnal keresse a kapcsolatot a Facebookon megtalálható csoportban: LÓMENTÉS SOS!- MINDEN AMI LÓÉRT…

Hirdetések