Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Minden segítséget megadunk a posta létszámleépítésében érintett dolgozóinak – közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Gazdaságfejlesztési Minisztérium keddi közleményében.

Az államtitkár felidézte, hogy a Magyar Posta Zrt. az elhúzódó háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet miatt 1200 főt érintő leépítésről határozott. A társaság felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatási színvonal nem fog csökkenni, a létszám racionalizálását részben az elmúlt évek hatékonyságjavító fejlesztései teszik lehetővé – tette hozzá a közlemény szerint.
Czomba Sándor a közleményben hangsúlyozta, a  foglalkoztatáspolitikai államtitkárság felvette a kapcsolatot a Magyar Posta Zrt.-vel, és folyamatosan nyomon követi az eseményeket. Az érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedése érdekében az államtitkárság minden lehetőséget megvizsgál, tájékoztatással és szükség esetén képzési programokkal segíti a dolgozókat. Prioritás, hogy az elbocsátás előtt álló dolgozók lehetőleg egy napot se töltsenek munka nélkül, vagyis a munkából-munkába elv érvényesüljön esetükben is.
Magyarországon történelmi csúcsokat dönt a foglalkoztatottság, az üres álláshelyek száma megközelíti a 70 ezret, az álláskeresők száma pedig rekordalacsony szinten van, így jó esély mutatkozik arra, hogy a dolgozók hamar új álláshoz juthatnak – olvasható a minisztérium közleményében.

Hirdetések