Hirdetések

19 személlyel szemben emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség, akik hamis munkáltatói igazolások felhasználásával igényeltek online kölcsönöket.

Hirdetések

A vádirat szerint 2021 nyarán egy 34 éves szécsényi férfi az egyik pénzintézet online felületén úgy igényelt kölcsönt, hogy pénzért szerzett hamis munkáltatói igazolást használt fel. Az igazolásban szereplő cégnél soha nem dolgozott, az igényelt összeget pedig már annak felvételekor sem állt szándékában visszafizetni. Miután a férfi így sikeresen hozzájutott több százezer forinthoz, arra rendezkedett be, hogy másoknak is segít ily módon kölcsön felvételében.

Egy 33 éves nő és egy 63 éves férfi is kapcsolatba került a vádlottal. Megadták neki az igényléshez szükséges adatokat, ő pedig hamis munkáltatói igazolást csatolva benyújtotta nevükben az igénylést. A pénzintézet az igénylést elfogadta, így a nő és a férfi több százezer forint kölcsönhöz jutott, melyet nem szándékoztak visszafizetni, arra lehetőségük sem lett volna. Az így szerzett pénzt a vádlottak egymás között az előzetes megállapodásuknak megfelelően szétosztották.

A sikeres igénylést követően a három vádlott több ismerősük részére is igényelt ilyen módon kölcsönöket. A nő hajtotta fel az igénylőket, a 63 éves férfi feladata volt ezek továbbítása a 34 éves vádlottnak, aki az online igényléseket a beszerzett munkáltatói igazolásokkal együtt benyújtotta a pénzintézetnek. A kölcsönt igénylőknek ezért cserébe az igényelt összeg meghatározott hányadát kellett átadniuk nekik.

Ezzel a módszerrel a vádlottak 2021 nyarától őszig  különböző személyek részére „intézték” a hitelfelvételeket, a visszafizetés szándéka nélkül, hamis munkáltatói igazolásokkal. A kölcsönösszegek jellemzően 300.000-1.500.000 forint közöttiek voltak, az igénylések többségükben sikerrel jártak.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat. A vádiratban mindannyiukkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlottak az okozott kárt is fizessék meg.  Az ügyészség további 16, az igénylésekben érintett személy ellen is vádat emelt. Velük szemben jellemzően elzárás, felfüggesztett szabadságvesztés vagy végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és az okozott kár megtérítésére tett indítványt.

Hirdetések