Hirdetések

Az ipolyinfo.com birtokába jutott információk szerint múlt héten egy kétbodonyi rendezvényen minősíthetetlen viselkedése miatt távozásra kértek egy balassagyarmati férfit, aki először távozott, majd többször visszatért. Úgy tudjuk, a fodrászként dolgozó férfi másokkal is konfliktusba került, végül a rendőrök intézkedtek.

Több képet is kapott szerkesztőségünk egy kétbodonyi nyilvános rendezvényen történt esetről, amit L.A. nevű olvasónk küldött be vasárnap. Az általa közölt információk alapján megkerestük a rendőrséget, hogy hivatalos tájékoztatást kapjunk a történtekről.

Az esettel kapcsolatban a Rétsági Rendőrkapitányság eljárást folytat egy 31 éves férfivel szemben garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt.

– tájékoztatta az ipolyinfo.com-ot Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Olvasónk, aki személyesen vett részt az eseményen azt írta: Balassagyarmaton fodrászként dolgozik a férfi, aki aznap éjjel minősíthetetlen viselkedésével nőket akart bántalmazni a kétbodonyi rendezvényen. Azt írta: egy férjezett asszonnyal akart kikezdeni a férfi többek jelenlétében, azonban miután visszautasítást kapott, támadott és kiverte a nő egyik fogát. Ekkor egy másik férfi védelmébe vette a nőt, a bántalmazót pedig távozásra szólította fel, de elfajult a vita. Mindkét férfit elküldték a helyszínről, de a bántalmazó visszatért.

A rendezvényre rendőröket hívtak ki, akik elkapták és megbilincselték a férfit, majd a rétsági rendőrségre szállították kihallgatásra.