Az Ipoly mentén fekvő Nógrád vármegyei városokban folyásirányban vizsgálva erősödő gazdasági élet van. A legígéretesebb jövőt Rétság írhatja, ahol a rendszerváltást követően elsőként jelent meg a modern ipar. Az apró város ma már szinte gazdasági hatalom lett. Azonban a túlvégen fekvő, több mint ötezer lakosú Szécsényt máig nem érte el ilyen volumenű gazdasági fejlődés. A polgármester szerint nem is biztos, hogy a város szépségét gyárakkal kell elrontani, van más út is. Stayer László polgármester nagyinterjút adott az ipolyinfo.com-nak.

Polgármester úr! Elsőként tekintsük át, miféle alapvető lehetőségei vannak Szécsénynek, amiért vonzó a város, illetve éppen milyen fejlesztések folynak!

2010 óta vagyok polgármester, és már szinte összefolynak az évek, de szerintem ez természetes is. Folyamatosan fejlődünk, és van, aminek még nem értünk a végére. Mindenünk megvan, ami kell a városhoz: működik a bölcsőde és az óvoda is, sőt, két óvodánk van, az egyik egyházi fenntartású, van általános iskola, valamint gimnázium és egy mezőgazdasági szakközépiskola. Mivel jómagam matematika-testnevelés szakos tanár vagyok, így a sport a mindenem. Nagy álmom volt, hogy legyen a városnak sportcsarnoka, tanuszodája. Ez utóbbi 2024 tavaszán nyílik meg, bárki használhatja majd. Az egészségügyet nézve minden háziorvosi praxisok működik, fogorvosaink vannak, fiatal, pályakezdő fogorvosnak sikerült álláslehetőséget biztosítani, az egészségügyi centrum véleményem szerint „über” kategória itt a megyében, hiszen nemcsak a járás lakosságát szolgálja ki, hanem szinte az egész vármegyéből ide járnak. Az igazgató főorvos úr nagyon szívén viseli az intézményt. Szinte teljes a szakellátottság, aránylag rövid várakozási idővel lehet itt nagyon magas színvonalú orvosi ellátáshoz jutni. A térséget kiszolgáló mentőállomással rendelkezünk, hamarosan épül egy mentőgarázs is, van tűzoltóőrsünk és rendőrség is működik a városban. Úgy gondolom, az alapinfrastruktúra rendben van.

Azonban ahhoz, hogy itt éljek, szükségem van munkahelyre. Nincsenek üzemek, nem iparosodik a város. Mi az oka ennek?

Érezzük, hogy a gazdaságban lehet még fejlesztési lehetőség. Ám, már ma is vannak, akik jól működnek: a Frei Cafe-nak itt van a központja, komoly logisztikai bázissal rendelkezik, továbbá nemzetközi elismeréseket szerző gyömölcslé üzem is működik, s ami igazán nagy dolog, hogy a malomba a köztársasági elnök asszony is ellátogatott, nekünk ez elismerés. Ha a gazdasági szereplő fejével gondolkodunk, azt halljuk vissza, hogy az autópálya közelségét várják. Ebből a szempontból Szécsény pont az a város, ami a legmesszebb van, de inkább csak volt. A 21-es út fejlesztésével elérhető közelségbe kerültünk, így növekedtek az esélyeink. Lesz is egy tíz hektáros területünk, ami nem is ipari park, hanem inkább vállalkozói park. És már van is egy olyan vállalkozó, aki itt szeretne céget alapítani, ezzel 100 főnek tud munkahelyet biztosítani. A képviselő-testület teljes tagsága pozitívan áll hozzá, jó ütemben haladnak a tárgyalások. Ha mégsem jön össze, akkor parcellánként is felajánlható. Mégis, azt hiszem hogy ide nem szerencsés nagy ipari parkot hozni, mert szép természeti környezetünk van és jó minőségű szántóterületeink vannak.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. tavaly ősszel publikált elemzése szerint jelentős átalakuláson megy át a településszerkezet Magyarországon. Növekszik a városok ereje, többen költöznek be nagyobb településekre. Szécsényt még nem érte el ez a kedvező hatás. Hogyan érhető el, hogy fenntartható legyen a város élete?

Versenyképes bért kell biztosítani. Ha például valaki Hatvanba jár dolgozni, onnan kimozdítani egy embert nehéz, tehát olyan anyagi hátteret kell biztosítani, amely megfelelő. Szécsény élhető kisváros. Nem elvetendő, hogy a 21-es út mellett lévő városokkal nem vagyunk egy kategória a befektetőkkel szemben, de Szécsényből a többi várost maximum fél órán belül el lehet érni. Szécsényben jó élni, családot alapítani. Itt minden megvan ahhoz, amire egy családnak szüksége van, ám Nógrád vármegyében nincs főiskola. Azt gondolom, nem felzárkózni kell, hanem olyan dolgokat létrehozni, ami nincs még. Ehhez nyitottnak és befogadónak kell lenni, el kell fogadni, hogy nincs nálunk a bölcsek köve. Meg kell találni a hangot az emberekkel, ez a városvezetői munka szépsége.
A közösségi lét a kulcs a városban. Új erőre kapott minden közösség, rengeteg a civil szervezet. Amikor családban gondolkodik az ember, a gyerek itt jó helyen van. Van sportlehetőség, művészet, néptánc, ének, képzőművészet, és más. Minden olyan apróságot meg tud kapni, ami kell.

Szécsény kilátója az Öreg-hegyen. A polgármester szerint jók a város kilátásai is. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)



Már egy év sincs hátra és újabb önkormányzati választás lesz. Összefoglalhatjuk-e már, hogy a választási programjából miket sikerült elérni és mi van a tervekben?

A termálvizes strand jelenleg még csak a megvalósítandó lehetőségek között van. Sajnos, a város saját erőből nem tudja megvalósítani, ezért keressük azokat a megoldásokat, pályázatokat, amelyekből el tudjuk indítani ennek kivitelezését. Felkértem egy szakembert, hogy vizsgálja meg, lehet-e esély termálvízre. Kiderült, hogy a válasz igen: a városban komoly mennyiségű meleg termálvíz van. Ha sikerül felszínre hozni ezt a vizet, akkor a közintézményeinket tudjuk belőle fűteni, majd egy későbbi strandot is lehet üzemeltetni belőle. Nem tettem le erről.
Ciklusom kezdetén fel-le jártam a városban, hol lehetne sportcsarnok, mert ahol lett volna, oda korábbi döntéshozók áruházat engedélyeztek. Végül megtaláltuk a helyét, megvalósult. Fontosnak tartottam, hogy minden központban legyen. Jó döntés volt. És végül már az uszoda is lassan elkészül, 2024 tavaszától kicsik és nagyok is igénybe vehetik.
Új turisztikai attrakciót álmodtunk a várkertbe, amely a Novohrad-Nógrád Geopark területének részeként egyben egy nagy koncepció tagja lett. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő úr a szívén viseli a térséget, egy kiváló turisztikai projekt mindenese is ő, aki a megálmodott ‘enjoy park’ keretén belül látja Szécsényt, benne jelképünkkel a tűztoronnyal is. És ami még jön: egy új kerékpárút Balassagyarmat felé, a terve készen van, hamarosan az megépülhet. És meg kell említsem a vallási turizmus jelentőségét, ami a környéken nagyon vonzó lehet, a Mária út koncepciójának kidolgozása, éppen előkészítő fázisban van.

A művelődési ház környezetének fejlesztése már nehezebb téma. Többször nekifutottunk. Nézze! A ’80-as években épült, minden a helyén van benne, csak az idő vasfoga keményen dolgozott. Azonban maga az épület és a berendezés régi, így megérdemli, hogy megújuljon, megérdemlik a nézők, hogy normális székeken üljenek. És még így is, a jelenlegi körülmények között is évente 50 ezer látogatója van a művelődési háznak. A Forgách kastély is szintén óriási érték, a kiállítóteret kell megújítani benne.

Megépült a térfigyelő kamerahálózat, de fejlesztendő. Ígértük a mentőgarázs építését is, de az megakadt. Mindent biztosítottunk hozzá, de az Országos Mentőszolgálat azt mondta, hogy mindent megcsinálnak saját beruházásban. Ők kihátráltak a lehetőségből. Utána építettünk volna könnyűszerkezetes garázst, de az is megállt, mert egy pályázatból végül meg tudjuk oldani. Úgyhogy, az is elkészül.

Szintén terv, hogy építési telkeket alakítunk ki családok támogatására. Ez nem egyszerű történet. Az igazság az, hogy van olyan területünk, de a mai helyzetben a napi feladataink ellátásához, vagy éppen pályázati önrész biztosításához kell a pénz. Nem tudunk iparűzési adóbevételekből felhalmozni annyit, hogy ilyen plusz kiadásokat támogassunk. Nem tettem le róla. Sőt, hiszek abban, hogy az a vállalkozó, aki most befektetőként szeretne megjelenni nálunk, a kész házgyár ötletével segíteni tud. A saját dolgozóinak is szeretne lakásokat építeni. Tehát ha nem is akkorra, amikorra ígértük, de meglesz.

Stayer: egy betelepülő házgyár oldhatja meg az új lakásra várók igényeit. (fotó: szecseny.hu)

Többször említette már a közösségek erejét, ami Szécsényt élteti. Polgármesterként mire vagy kikre büszke?

Igen, a legbüszkébb az emberekre, a közösségre vagyok. Úgy lett itt kézilabda- és kosárlabda csapat, hogy nem volt csarnok, de ők ennek ellenére megcsinálták. S mára van. Erő van ezekben a közösségekben! Képzelje el, civil kezdeményezésre épült játszótér, tenni akarnak a városért! Jó látni, hogy mennyi gyerek jár oda. Úgyhogy,, én tényleg a közösségekre vagyok büszke, a többi az meló, meló, meló! Ilyen ez a popszakma!

Mégis, sok más településhez hasonlóan Szécsény lakossága fogy. Mit lehet tenni ez ellen?

Ez egy küzdelem. Több embernek is azt mondtam, hogy a felzárkóztatás nagyon ritka esetben működik. Ahol a gazdasági erő a miénkhez képest nagyobb mértékben jelenik meg, ott… hát, csak pénzből lehet pénzt csinálni, ezt már régen megmondták. Olyan dolgokat kell létrehozni, ami nincs sehol! És akkor az egyik pillanatról a másikra ott vagyunk és nem döcögünk! Ehhez nyitottnak és befogadónak kell lenni. Nincs a zsebünkben a bölcsek köve, ha van valakiben kurázsi, akkor jöjjön ide! Többen is abban látjuk itt a lehetőséget, hogy le tegyük azokat a dolgokat, amik nincsenek máshol. Ez a megye olyan természeti és kulturális értékekkel bír, hogy csodájára járhatnak az emberek. Ha egy ilyen helyre sikerül egy strandot letenni, és volt koncepció szállodára is, akkor miért ne lehetne itt is? Nívós szálláshely szolgáltatást kell biztosítani, hogy itt tölthessenek pár napot.

.

Hirdetések
Hirdetések