Hirdetések

Tavaly tavasszal robbant ki Balassagyarmaton egy bróker-ügyként elhíresült botrány, amelyben tucatnyi helyi magánszemély és vállalkozó megkárosítása történhetett. Egyelőre az sem tisztázott, hogy valóban történt-e vagyoni kár, mert egyes esetekben nem biztos, hogy bizonyítható az ügyfél és a bróker közötti megállapodás.

Már az első számítások szerint is milliárdos méretű tartozása van annak a brókernek, aki balassagyarmati magánszemélyektől és vállalkozóktól vett át pénzt egy általa teljesen megbízhatónak és jól kamatozónak nevezett ügyletben. Az ügyfelek jól ismerték a brókert, mert ő is balassagyarmati, ezért bizalmi alapon intézték a tranzakciókat is. Az ipolyinfo.com értesülése szerint egyes kuncsaftok írott megállapodás nélkül adtak át milliós összegeket, mások pedig hitelszerződésként definiálták a kontraktust, amelyért kis mértékű kamatot számítottak fel.

A több éve folyó üzletből néhányan sikerrel tudtak részesülni az elején, ez adhatott reményt mások számára is ahhoz, hogy belevágjanak – mondta az ügy egyik érintettje az ipolyinfo.com-nak. Mint megtudtuk: a bróker sosem árulta el, hogyan forgatja az ügyfelek pénzét úgy, hogy garantáltan profitálni tudjanak belőle. 2022-ben Balassagyarmaton már arról beszélt néhány ügyfél, hogy többször haladékot kért a bróker a kifizetésre, azonban a többször ígért újabb határidőkre sem fizetett, végül az átadott tőkét sem kapták vissza.

2022 tavaszán egyesek megfenyegették a brókert azzal, hogy feljelentik, ekkor adta fel magát a balassagyarmati rendőrségen, aki ettől enyhébb büntetést remélt. Informátorunk szerint szinte biztos, hogy a bróker jogilag alaposan felkészült ember, ezt követően is hideg vérrel közölte az ügyfelekkel, hogy sajnálja, de nem fog fizetni.

Ismerjük Bróker Marcsi módszerét, akinél szinte pontosan ugyanez volt a megtévesztés alapja, és előre kiszámította, hogyan tud a jog rendszerével enyhítő körülményeket összehozni. A recept: legyen egy-két ember akinek fizetsz, a többinek csak sajnálkozol, visszaadsz egy kis alamizsnát, aztán nem lesz akkora súlya az egésznek a bíróságon.

– mondta informátorunk a bróker általa vélt trükkjét. Hozzátette: mindezt megelőzte egy érzékenyítés is, többeket saját házába hívott, beszélgetett velük, beavatta a privát szférájába és elhitette, hogy ez egy barátság kezdete.

Az ipolyinfo.com úgy tudja, a bróker a botrány kirobbanása óta egyes ügyfeleinek elkezdte a tartozás törlesztését, azonban csak azokkal hajlandó megtenni ezt, aki nem jelenti fel őt a rendőrségen.